„Magyar ember nem élhet nóta nélkül”

A fiatalok szégyellik a magyar nótát, pedig erőt meríthetnének belőle

 Nemesmiliticsen lakik Tarr István nótaszerző, versíró, humorista, komponista, szövegíró, újságíró. Az ötvenhárom éves férfi családtalanul, magányosan él, 2000-től munkanélküli, földje nincs, géplakatos szakmájával nem tud elhelyezkedni, szociális segélyből tengetni napjait. Élete a zene, amelyben körülményei dacára megtalálta boldogságát.

A szövegíró-zeneszerző huzamos ideje folyamatos kapcsolatban áll a Vajdaság, Magyarország, Románia, Kárpátalja nótaénekeseivel, zeneíróival, a torontói magyar televízióval, ahol ugyanúgy játsszák fölvételeit, mint a vajdasági rádiókban és televíziókban, naponta 2-3-at, ennek ellenére a hazai szerzői jogvédőtől évi két alkalommal mindössze néhány ezer dinár jogdíjat kap. Negyven zenekönyvben és két zenei lexikonban szerepel, egyiknek társszerzője, a másiknak munkatársa volt. Eddig több mint 250 szerzeményét vették lemezre különböző előadók. Magyar zeneszerzőként megnyerte a Vajdaság, Šumadija, Szerbia és Jugoszlávia Első hangja címét, Szegeden újságírói díjat kapott, egyik nótájának szövege és dallama aranybetűkkel szedve látható Budapesten a Kossuth Lajos Múzeumban.

A torontálvásárhelyi VIVE állandó szerzője 1999-től, évek során mintegy harminc nótáját játszották ezen a szemlén. Magyar, szerb, német és olasz szövegekre komponál, saját verseit inkább másokkal zenésítteti meg, de saját dallamaira is másoktól kér szöveget. Miként mondja, a saját alkotás túl közeli, folyton elégedetlen vele, minduntalan belejavít, és végül akaratlanul elrontja. A VIVÉ-n is mindössze egyetlen olyan nótája szerepelt, amelynek dallamát és szövegét is maga írta.

Ír slágermuzsikát, instrumentális zenét, nótát, hallgatót, andalgót. Nem jelentéktelen megemlíteni, hogy a Vatikán által kiírt egyházi zenei pályázatra 6000 pályamű érkezett be, ebből 31-et választottak ki, amelyből négy a militicsi Tarr István szerzeménye volt.

Az eddigiekből kitűnik, sikerkarrierről van szó. Pedig távolról sem. Amikor találkozunk, szégyenkezve indítványozza, hogy a parkban üljünk le, mert nincs pénze, hogy megvendégeljen egy kávézó teraszán.

Aztán mégis a teraszon meséli, hogy tizenöt éven át vak édesanyját gondozta és ápolta, a zene szeretetét tőle örökölte, de a munkanélküliség és az ápolás fölemésztette összes tartalékát, szociális segélyből él. Korábban a zágrábiArena hetilap rendszeresen fizetett humoreszkjeiért, tisztességes pénzt kapott a Szegeden megjelenő, országos terjesztésű NótásÚjságtól, amelynek tudósítója, de mára elzáródtak a csapok, abból, amire feltette életét, képtelenség megélni.

Ugyanakkor érzelmi életében és alkotói világában változást hozott, hogy kilenc hónappal ezelőtt Szegeden megismerte barátnőjét, Marcellát. Harmonikus kapcsolatuk nyomán egyre több slágerdal, vidám csárdás kerül ki Tarr István műhelyéből. Mint aki az élettől is szeretné megkapni azt a boldogságot, amit eddig a nótaírás, a verselés jelentett számára.

– Magyar nóta nélkül a magyar ember nem létezik, ugyanúgy nem, ahogy például az amerikai country muzsika nélkül – véli Tarr István. – A magyar ember életében mindig sok volt a bánat, a fájdalom és a keserűség, nem csoda, hogy folyton sírt és szomorkodott, emiatt sok a kesergő, az andalgó, miközben kevés az életörömet sugárzó zeneszám. A magyar ember számára a hallgató az atyaisten. Másfelől a fiatalok bár hatvan százaléka úgy Magyarországon, úgy a Vajdaságban szégyelli a nótát, pedig a mások által megfogalmazott érzésekkel az életben ők is találkoznak, a nóták pedig nem egy esetben megoldási receptet is kínálnak egyes életszituációkra. A nóta gazdagítja az ember lelki világát, és fölrázza érzelmi tartományait.

Ha a fiatalok elfordultak a nótától, kinek írnak a szerzők?

– Szerencsére van közönsége ennek a muzsikának is. Bár magam is gyakran az asztalfióknak írok, de szövegeimet olyan jeles muzsikusok zenésítették meg, mint például Varga János, Horváth Lívia, Gál József, Zsoldos Rudolf, Kovács Ferenc, a néhai dr. Kikli Tivadar, Bánfalvi Miklós, Váradi Sándor, Pálkerti Zsuzsa, én pedig többek között László Mária, Kővári Tibor, Harsányi Sándor, Mátyus Éva, Szabó Piroska verseit zenésítem meg. Jelenleg 6–8 énekesnek dolgozom. A felsorolásból úgy tűnhet, sok a nótaszerző, de nem így van, sokan belekóstolnak ugyan, de sokan el is hagyják gyorsan a pályát, mert túl kevés a megbecsülés, ráadásul a különböző megmérettetéseken történő igazságtalanságok elveszik az ember kedvét. Az Újvidéki Rádió is keveset játssza a vajdasági szerzők nótáit.

Hol helyezné el a nótát a zenei kínálat értékrendjében?

– Mindenkinek szíve joga, hogy milyen muzsikát hallgat. Viszont sértőnek tartom a népdal-műdal megkülönböztetést, mert a régi nótáknak is volt szerzője, akár a maiaknak, csak abban az időben nem lézett rádió, televízió, hanghordozó, ezért terjed szájról szájra, de a dalok mögött voltaképpen egyetlen ember érzés- és ízlésvilága állt.

Tudomásom szerint Ön nem képzett zenész? Honnét a szükséges szaktudása?

– A zenei iránti vonzalmam és némi hozzáértésem anyai örökség. Az iskolában tanultam zenét, majd az önképzés következett. Végül önzetlen segítőkre találtam például Zomborban Balázs Lászlónál, aki több operett sikeres szerzője, meg Szegeden dr. Kikli Tivadarban, akik türelemmel vezettek rá, hogy hol tévedtem a komponálásban vagy a szövegírásban.

Tarr István a múlt század hetvenes éveiben a szabadkai ifjúsági fesztiválra írta első kompozícióját, majd hamarosan eljutott szerzeménye a zágrábi zenei fesztiválra, a Belgrádi Tavasz fesztiválon bejutott a középdöntőbe, első helyet és tengerparti utazást nyert az egykori Jugoszláviában a fiatal költők fesztiválján. A beszélgetésünket lezáró utolsó kérdésemre, miszerint látja-e zeneszerzői pályájának folytatását, a következőt válaszolta:

– Most, hogy érzelmi életemet sínen látom, egyre gyakoribb vendég nálam az ihlet, mert anélkül nem lehet írni. Ennek köszönhetően immár egy operetten dolgozom, tehát vállalom a nagy ívű munkát.

Torontálvásárhelyen, az idei VIVE műsorán az új magyar nóták és csárdások kategóriájában a 18 szerzemény közül a Tisza-parti pici rózsa című nóta lett a legjobb, zenéjétVarga János, szövegétTarr Istvánírta, a dalt Fésűs Máriaadta elő.

forrás:http://magyarszo.com/fex.page:2012-10-21_Magyar_ember_nem_elhet_nota_nelkul.xhtml

Fekete J. József

2012. október 21., vasárnap