Zene-, Szöveg: Kondor Ernő
Zöld erdő mélyén, kis patak szélén,
párjával élt egy öreg cigány,
Vén öreg ember, nótája nem kell,
senkinek sem kell a nótája már.
Szép tavasz járja, zöld a fa ága,
kis galamb vígan turbékol a fán,
Ősz feje kábul, s a szíve kitárul,
párjához így szól az öreg cigány.
Hol van a hegedűm, párom,
tavasszal minden vidám,
Városba elmegyek máma,
én az öreg cigány,
Egyszer még hadd muzsikáljak
szívemből úgy igazán.
Szeretném elmuzsikálni,
hogy él még a vén cigány,
öreg cigány, a vén cigány.
És a vén ember eltipeg csendben,
hóna alatt a kopott hegedű,
Alig bír járni, lábain állni,
szívében mégis ott él a derű.
Városba érve, fáradtan tér be,
egy csillogó fényes terem ajtaján,
Szíve megdobban a vére fellobban,
középre tipeg az öreg cigány.
Nagyságos uraim, kérem,
nem tudom, ismernek még!
Könyörgöm, de sokat húztam
valaha, réges-rég.
Egyszer még hadd muzsikáljak
szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni,
hogy él még a vén cigány,
öreg cigány, a vén cigány.
Csend lett egy percig,
így szólt az egyik,
jó uraim, mulatunk ma, ugye?
Nyissanak ajtót,
ezt a vén rajkót
látni szeretném, repülni tud-e?
Ugrik a pincér,
pénzt kap a viccért,
kint van az ember, és kész a hatás,
Jó öreg párja
már halva találja,
s beszól az anyó, urak, jó mulatást!
Nem muzsikál sohasem már,
csendes lett a vén cigány,
Erdőben alussza álmát,
vadgalamb búg a fán.
Vén-öreg anyóka,
sírját virággal díszíti már.
Vadgalamb sírva dalolja:
Élt egyszer egy cigány,
öreg cigány, a vén cigány.
Kommentáld!