Mottó:  "Örökké a periférián" 

Nótás életút sorozatunk Hajdúböszörményben Vas-Varga Tibort kereste meg,  Most Tibor vall a nótával való kapcsolatáról  

Kedvenc idézete:

"A testi szenvedésektől ments meg, Uram!
A lelkiekkel majd elbánok."

 /Oscar Wilde/

Mikor kezdtél a nóta iránt érdeklődni?

.

Talán tréfának hat, de így igaz; még a születésem előtt. Apám túl a harmincon kezdett el azon gondolkodni, hogy nősülni kellene, mégpedig nem a saját falujából, hanem egy másik kisközségből venne magának asszonyt, s amikor oda megérkezett, épp egy népszínmű pajtabeli, műkedvelő előadásába csöppent, amelyben a főszereplők nótákat énekeltek. A női főszereplő lett az én későbbi édesanyám. Az esküvőt három hónap múlva megtartották, így került a csengő hangú leány az én szülőfalumba, a Vas megyei Kissomlyóra. Öten vagyunk testvérek, s ketten is örököltük édesanyánk zenei tehetségét, énekhangját. Két évvel fiatalabb húgommal, Editkével már egészen kicsi korunkban énektől tettük hangossá a kissomlyói szülőházat. A templomi énekek után nekem a népdal és a nóta volt első zenei eszmélésem.

A nevedben a Vas előnév tehát a szülőhelyedre utal?

Igen, de meg kell jegyeznem, hogy nem holmi fellengzősségből, hanem félig kényszerűségből, félig tiszteletből biggyesztettem oda. Szívesen lettem volna a nótás pódiumon is simán Varga Tibor, ha közben meg nem látom a Fővárosi Operettszínház egyik színlapján a nevemet. Az pedig nem én lehettem, s ma is érvényes jogszabály, hogy azonos művészeti ágban azonos néven két személy nem működhet, példák vannak arra, hogy ilyen esetekben bíróság döntött. Ugyanakkor ezt a nevet viselte az egyik világhírű magyar hegedűművész is, aki a svájci Sion városában minden évben megrendezte a Tibor Varga komolyzenei fesztivált. Ez a dolog tiszteleti része, hiszen aligha fenyegetett az a veszély, hogy ő valaha hírt kap felőlem, és jogi úton felemeli a szavát, bár egyik unokatestvére a gimnáziumban osztálytársam volt.

"Messze mentél, nagyon messze" a szülőhelyedtől, hiszen most Hajdúböszörményből jönnek felőled a hírek.

Ez egy hosszú történetnek a legújabb részlete. Később beszélek róla, előbb talán a közbülső állomásokról...

Mit jelent a magad által adott mottó; örökké a periférián?

A szülőhelyem szélesebb elnevezése szerint Kemenesalja. Berzsenyi Dániel verseiben többször is felbukkan, Kissomlyó az ő szülőfalujának, Egyházashetyének közvetlen szomszédja. A kis vulkanikus tanúhegyen, amely a Sággal és a Somlóval alkot földrajzi háromszöget, három falu - a harmadik Borgáta - osztozott a szőlőbirtokokon. Berzsenyi hiába része ma a tudományos irodalomtörténetnek, életének filológiai adataiból ismert, hogy halála előtt majdnem húsz évvel hogyan szorult az irodalom perifériájára. Vajon van-e e sorok olvasói között, akinek ismerősen csengene Héra Zoltán vagy László Ernő neve? Mindketten ugyanannak a vulkántüzű földnek a szülöttei, tehetséges költők voltak. Talán misztikusnak hat, de aki onnan jött, az Berzsenyi óta nem került a művészet fősodrába, talán csak egy, Weöres Sándor a kivétel, bár Csönge már a Kemeneshát kistérségéhez tartozik. Említettem, hogy a nóta szinte a génjeimben van, zenei eszmélésem is hozzá kötődik. Amikor a családomnak már egy kis néprádióra is futotta, s szinte vele egy időben a falu házaira is felszerelték az elektronikus hírközlő rendszer megafonjait, amelyekből nap mint nap zengtek a nóták, ez jelentette a végső irányultságomat. Hosszasan sorolhatnám, hány nótát tanultam meg így, hallás után már 12 évesen, majd a szomszéd falu, Duka általános iskolájában a hagyományos anyák napi ünnepségen, amikor az Édesanyám, te jó asszony kezdetű nótát adtam elő, kitört a tapsvihar. Egy évvel később már a kórusból való kiválásom pillanatában... Ekkor választottam a pályát; nótaénekes akarok lenni. A Celldömölki Berzsenyi Gimnázium diákotthonában egy klubesten Kellér Dezső dalát (Szeretem a kertet...) énekeltem ennek nyomán a nevelő tanárom a Győri Zenei Gimnáziumba irányított át. Ott nyílt ki aztán a fülem a klasszikus zenére. Mozart, Beethoven muzsikájából ma szavakat hallok kihajolni, s tudom, hol van a helye a nótának; a népi és a klasszikus zene között. Két hónap alatt magánszorgalomból tanultam meg tárogatózni, vadászkürtön pedig két év után már Mozart egyik kürtversenyéből vizsgáztam. Lelki irányultságom azonban megmaradt mindig a nóta felé. A Szegedi Tanárképző Főiskola magyar-ének szakán 1968-ban kezdtem meg a tanulmányaimat, nosza, azonnal jelentkeztem az első Nyílik a rózsa televíziós versenyre. Pechemre tanácsot kértem az egyik tanáromtól, akinél határozott tiltakozásba ütköztem. "Épp a nóta, amit későbbi hivatásomban inkább irtani lenne a feladatom, mint művelni!" Behívtak ugyan a válogatóra, de az ellentmondást az a körülmény oldotta fel, hogy éppen arra a napra teljesen berekedtem. Két évvel később egy növendékhangversenyen Mozart Varázsfuvolájából Papagéno két dalával szerepeltem, ez volt egyetlen operista fellépésem. A diploma megszerzése után elkövettem életem legnagyobb hibáját; megházasodtam. Új családom hevesen tiltakozott az énekesi terveim ellen, el kellett hallgatnom. Csak tíz év múlva, a válás után - nem a nóta miatt - kezdtem újra tanárhoz járni, Hadai Győző több mint egy évig oktatott, de ekkor meg Solti Károly állta az utamat, 37 évesen öregnek tartott a pályakezdéshez. Lontayékhoz kerülve debütáltam felnőttként a Pataky Művelődési Központ kistermében közel negyven évesen, 1986. november 15-én. Ekkortól kezdtem úgy érezni, hogy sínre került végre a pálya vonata, hogy ráadásul ugyanakkor egy beteg énekes helyett, mint blattolni tudó, be kellett ugranom, hogy megtörténjen végre Morvay Károly és Csala János dalának, a Hires cigány hegedűjén kezdetűnek az ősbemutatója. Ezt aztán Fazekas József énekelte először a rádióban, nagyon szép videoklipje van fenn az interneten is. A következőre sem kellett sokáig várni, csak 1987. január 24-ig, ahol a prímás - később kiderült, hogy Hadai Győző sugallatára, s fogalmam sincs, miért - arra törekedett, hogy teljesen elrontsa a produkciómat. Sikerült. Lontay Laci bácsinak a szeretetét, jóindulatát viszont éppen a korábbi beugrásommal nyertem meg, s hagyta rám szellemi örökségül azt a dalt, amely a mostani egyik videómon is szerepel.

Milyen érdekes találkozásaid voltak?

Az első fellépésem alkalmával találkoztam először Tamon Erikával, Vörös Sári akkor még pályakezdő, tehetséges tanítványával. Szakmai szövetséget kötöttünk, több alkalommal adtunk ezután az ország több településén közös nótaesteket. Erika akkor, novemberben mutatta meg nekem, kik voltak ott jelen a nótaszerzés még élő klasszikusai közül; Szerdahelyi János, Egerszegi Géza, Nádasdi Géza, Alpár Géza Keresztes Mihály, aki az Édesanyám, te jó asszony-t írta, Szántó Ferenc és dr. Kikli Tivadar. Kissomlyónak  szomszédja Jánosháza , Alpár Géza felesége onnan származott (Vas megyei csárdás), és ifjú életemben volt egy rövid időszak, amikor magam is Jánosháza legszebb lányának udvaroltam.

Ugyanabban a hónapban hirdették ki egy országos irodalmi pályázat eredményét is, ott egy komoly versemmel 1200 forintos irodalmi díjat nyertem. Egy hónap se telt el, Tivadarral már egy irodalmi társaságban találkoztunk újra, kiderült, hogy ő nem csak zeneszerző, hanem prózaíró is egyben. Barátságunk három közös nóta megalkotásában csúcsosodott ki, egyik közülük sikerrel szerepelt az 1989-es Jákó Vera dalversenyen, Lovass Lajos énekelte, felvételről adta a Petőfi Rádió is. Erikával egyik közös estünkön a megrendelő kérésére Szalay Antal kíséretével közre működött Kovács Apollónia. A januári, elrontott produkcióm alkalmával együtt szerepeltem Takács Bélával, aki ott a Vas megyei csárdást énekelte, ennek mostani előadásával az ő emléke előtt is tisztelegtem. Puszta véletlen, hogy az amúgy hányatott sorsom 2008-ban ide, Hajdúböszörménybe, az ő szülővárosába vetett, ahol bekapcsolódhattam a nevét viselő Nótaegyesület munkájába.

Ugye, ez még koránt sem minden?

Nem bizony. A műfajjal együtt jártam tovább a kálváriát. Hiába tettem 1992-ben végre sikeres szakvizsgát, ahol a héttagú vizsgabizottság tagjai közül kettőt ismertem meg; az örökös prímáskirályt, Boross Lajost és a klarinétkirályt, Kállai Kiss Ernőt. 1993 nyarán próbát tettem a Balaton mellett, nem mentem sokra. Egy év múlva vettem egy kerékpárt, hogy a csekély tiszteletdíjat fel ne emésszék az utazás költségei. Az alsóőrsi Halásztanyán mindössze két este tűrtek meg, a brácsás ellenem hangolta a zenekart, mert amíg engem kísérnek, nem mehet oda a prímás az asztalokhoz, hogy a vendégek a vonóba fűzhessék az akkor még létező papír százasokat. Fölötte a hegyoldalban, a Lovas Csárdában hetente kétszer voltam a tulajdonos és a kísérő zenekar megelégedésére, ott meg a zenekar tagjai estek egymásnak, és bomlott fel az együttes. Végül a fűzfői Tó vendéglő kerthelyiségéhez fűznek szép emlékek, mindezek annak árán, hogy reggel kerékpárra pattantam Budapesten, éjfél után visszaindultam, hajnalra megérkeztem, megtéve közben több mint 200 kilométert. 1996-ban ismét a Patakyba hívtak Pápay Molnár Kálmán szerzői estjén való közre működésre, ám ott Gránát Zsuzsa művésznő egyszeriben leénekelt a színpadról. Ezt követően 11 évig sehol sem léptem fel, csak 2007-ben a keserű emlékű Nefelejcs Nótashow szólított újra pódiumra. Egyetlen hasznát abban látom, hogy a felkészítő Tarnai Kiss László megerősített abban, amit Lontayéknál Patyi nénitől tanultam a hallgató nóták előadási stílusáról. A videótárban lévő nótáim ezt a tanulságot tükrözik. Ma már nincs erőm ahhoz, hogy magamat menedzseljem. Ha az egyesületünk műsort rendez, szívesen működöm benne közre, külön meghívásokra, felkérésekre nem számítok. Itt azonban mindig a tudásom legjavát fogom nyújtani....

Hogyan látod a népdal és a nóta helyzetét, van-e a műfajnak jövője?

Egy nemzet addig él, amíg a nyelve és a kultúrája létezik. Különösen nagy veszélyek fenyegetik napjainkban, amikor - Kölcsey Ferenccel szólva: Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad -, mégpedig nem nyíltan, fegyverekkel, hanem alattomosan. Adyval mondom; Őrzők, vigyázzatok a strázsán! Vigyázzunk nyelvünk tisztaságára, népdal- és nótakultúránkra, ápoljuk igaz hittel, s akkor van jövője nem csak a műfajnak, hanem a nemzetnek is.