1945 március 28 - április 5 - Átértékelődik a "felszabadulás napja"?
A vörös
hadsereg vérengzésben a nácikat is felülmúlta, állítja a 95 éves
szemtanú és 70 éves lánya. Szenzációs bejelentések, emlékezések a
legyilkoltak nyomában.
Személyi előzetes:
Ábrahám
Dezső vagyok, 1930. július 7-én születtem Őrihodoson (Hodos). Mint
tizenöt éves fiatal vettem részt kényszermunkán az ausztriai
Borosgödörben. Pár nappal később az oroszok vittek kényszermunkára az
ausztriai Oberpurklára (Halberain mellett), ahol nagybátyám halálos
lövést kapott, én megsebesültem. 1945. május 9-én már Jugoszláviába
érkeztem vissza, mivel Muravidéket újra elcsatolták Magyarországtól.
1949-ben
az akkor jugoszláviai Hodosról Magyarországra szöktem, Szentgotthárdon
éltem Aladár nagybátyámnál, (akinek fűrésztelepe és malma volt, később
ezért, mint kulákot a családdal Hortobágyra internálták, Torontóban
halt meg - 92 éves korábban), fafuvarozással foglalkoztam, majd még
ebben az évben Budapestre költöztem nagyanyám testvéréhez, Laczó
Viktorhoz, akinek kovácsműhelye volt a Budaörsi út - Hegyalja út
sarkán. (A műhelyt 1954-ben bontották el, ma MOL benzinkút van a
helyén.) Ugyancsak még ebben az évben protekcióval a Ganz Villamossági
Gyárba kerültem, és mint segédmunkás dolgoztam. 1950-ben
"sztahanovista" lettem, mivel az országban első voltam, aki több mint
ezer százalékot teljesítettem, az éjszakai műszakban. (Nappal többen
"túlszárnyaltak" (Pióker Ignác - haláláig jó barátom - Horváth Ede,
Muszka Imre. Ezután "kiemeltek", bérelszámoló lettem negyedannyi
fizetéssel. Sportoltam, kézilabdáztam.
A sportot Tatabányán folytattam. Megalakítottam a nagypályás női kézilabda csapatot, országos bajnokságot is nyertünk.
1952-ben
vissza, Budapestre kerültem, először az MTH-hoz (Munkaerő Tartalékok
Hivatala), annak egyik Üllői úti Nevelőintézetébe, mint nevelő. Letettem
a kézilabda játékvezetői vizsgát. Egy évre rá, nemzetközi kézilabda
játékvezető lettem. (Szoros barátság fűzött Puskás Öcsihez, Papp Lacihoz
és más neves sportolókhoz - a mai napig.) Munkahelyem a BTSB
(Budapesti Testnevelési és Sportbizottság) lett. Kineveztek a Magyar
Kézilabda Szövetség főtitkárává, ahol ezt a tisztséget 1957 február
4-ig ("disszidálásomig") töltöttem be, amikor Ausztriába menekültem
(Jakabházánál léptem át a határt, közel térdig érő hóban, 1957. február
4-én.) 1956-ban, a forradalom idején, október 25-től november 8-ig, a
Fővárosi Tanács éjjel-nappalos ügyeletese lettem (amikor kapualjakon
keresztül két nap után eljutottam odáig).
Ausztriában
megalakítottam a Magyar Menekült Sportolók Világszövetségét, elnöke
Puskás Ferenc, személyem pedig főtitkára lett. Az eltiltott magyar
labdarúgókat (Puskás, Kocsis, Czibor, Szolnok, D. Szabó, Garamvölgyi), a
Világszövetségünk nevében én képviseltem a FIFA elnökségi ülésén,
1958. február 8-án - részbeni eredményességgel. Negyvennyolc magyar
sportklubot szerveztem a világban. Tüdőbetegségem folytán, 1958 nyarán
Svédországba, egy szanatóriumba mentem. Hat hónapi sikeres gyógykezelés
után, Uppsalába kerültem a Pedagógiai Intézetbe, majd 1959 januárjában
az északon lévő Arvidsjaurba helyeztek testnevelőnek. Mint edző és,
mint játékvezető működtem. Fél év eltelte után Skellefteaba, majd
dél-svédországi Tibróba helyeztek át. Ebben az időben én vezettem a
legnagyobb kézilabda mérkőzéseket Svédországban.
1962.
január 28-án (a legyőzhetetlen honvágyam miatt) egyéni kegyelemmel,
hazajöttem Magyarországra. Budapesten, mint segédmunkás tudtam
elhelyezkedni a Pálma Gumigyárban, majd egy levél után a XI. ker. Aga
utcai Intézetbe neveztek ki testnevelő tanárnak. Közben háromszor is
eljárást indítottak ellenem, izgatás, devizabűntett és más cselekmények
miatt. Az izgatás az általam Svédországban készített "Puskás és
a labdarúgás" című film bemutatása volt, több vidéki városban akkor,
amikor Puskás nevének kiejtése is "bűncselekménynek, izgatásnak"
számított. Végül 1965. február 4-én (amikor letelt volna
büntethetőségem) Dr. Boócz Endre ügyész az iskolában letartóztatott,
majd koholt vádak alapján (csalás, sikkasztás és két rendbeli állam
ellenes izgatás), három évre ítéltek és 5 évre (!) eltiltottak a
közügyektől. Állandó megfigyelés alá helyeztek egészen 1990-ig. Több
mint négyszáz oldalas "irományt" kaptam a Történeti Hivataltól (Közte
vannak a legnagyobb 56-os áruló, Szabó Miklós "Kerekes" fedőnevű ügynök
"jelentései".)
Kiszabadulásom
után a váckisújfalui Tsz-nél helyezkedtem el, ahol rövid idő alatt az
ország egyik legsikeresebben működő nyomdáját hoztam létre. Én hoztam
be abban az időben Magyarországra az öntapadós anyagot, a
fényvisszaverő fóliát, a thermograph nyomást és sok más újításom volt,
melyek ma is eredményesek. Részem volt a Rubik-kocka elkészítésében.
1973-ban
megnősültem, feleségem az a Jákó Vera volt, aki a legnépszerűbb
dalénekesi (nóta) címet tudhatta magának. 1987-ben, 52 éves korában
hunyt el, azóta az övé a "Nótakirálynő" cím. 1988 óta számos tiltakozó
megmozdulást szerveztem az erdélyi magyarság védelmében (közte 1988-ban
(!) a Budapest Sportcsarnokban, "Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk")
itthon, és a világ számos pontján. 1990-től három éven keresztül Tőkés
László püspök személyi képviselője voltam (a püspök úr sokáig nálam is
lakott), számos külföldi út megszervezésével, köztük a most elhunyt
pápával való találkozás egyik szervezője voltam (Kékessy Dezsővel).
1998
óta vagyok az 56-os Magyarok Világtanácsának a főtitkára (Bánkuti
Gézát 1999-ben zártuk ki a szervezetből), a Magyarnóta Országos
Egyesület elnöke, a Kis Regnum Kápolnáért Alapítvány kuratóriumi elnöke
(2002-óta), őrtálló a Kossuth téren, 2002. május 27-étől! Budapesten
lakom, feleségem Kovács Marika, aranykoszorús, Jákó Vera-díjas
nótaénekes.
Ezen
rövid életrajzi tájékoztató a személyi hitelességet van hivatva
alátámasztani, tehát nem a szokásos mesélők (ötvenhat, miegymás!)
elbeszéléseit olvashatják a következőkben, hanem a valós tényeket,
személyesen megélt, szomorú, valós
történéseket.
Tisztelettel,
Ábrahám Dezső
Bejegyezte:
Waldinger Ágnes
dátum:
9:46
Kommentáld!